Amiért én online építem az üzletemet és talán Neked is kellene

A napokban egyre több ember kérdezte meg tőlem, miért online építem a hálózatomat? Ha röviden szeretnék rá válaszolni, akkor azért, mert így hatékonyabb! Gondolhatod, hogy nem egy húsz másodperces videót szerettem volna készíteni, hanem kicsit bővebben meg szeretném mutatni Neked, a saját példámon keresztül, hogy nekem mi a különbség a klasszikus, amit mi offline-nak hívunk és az online üzletépítés között?

 

Amikor húsz évvel ezelőtt megcsapott az MLM szele és el kezdtem építeni az első hálózatomat én is a klasszikus módon kezdtem el csinálni. Névlistára felírtam a barátaimat és ismerőseimet, akiknek tudtam a telefonszámát azokat telefonon megkerestem és vagy egy személyes megbeszélésre vagy egy üzleti előadásra hívtam el őket. Csináltam, csináltam, de valahogy nem jöttek az eredmények. Valahol homokszem került a gépezetbe. Miért nem érem el a céljaimat? Azt tudom, hogy az MLM az egyetlen lehetőség az átlagembernek, hogy elérje céljait és vágyait.

 

Az MLM mellett sok előadásra és képzésre jártam és ott egyre több olyan emberrel ismerkedtem meg, akik más-más üzletben gyémánt vezetők, azaz nagyon eredményesek, nagyon sikeresek. Beszélgetéseink során mindig próbáltam arra terelni a szót, hogy árulják már el, hogy mi a titok? Mitől vagy Te gyémánt vezető én pedig még nem? Ahogy beszélgettünk mindig elmondták a tuti választ, nincs titok. Teljesítményt kell csinálni, sok embert kell megkeresni és eljuttatni hozzájuk az információt! Páran elárulták az eddigi statisztikájukat. Egyiküktől egy igazi MLM receptet is kaptam! Ha klasszikus módon építesz üzletet, akkor személyesen meg kell keresned ötszáz embert, ebből ötvenen regisztrálnak és ebből lesz tíz vezetőd. Egy másik gyémánt is megerősítette ezeket a számokat. Ő több, mint hatszáz emberrel beszélgetett mire gyémánt lett.

 

Hogyan működött a recept az én esetemben, amikor klasszikus módon, offline építettem az üzletemet? A cél ötszáz embernek kell megmutatni az üzleti lehetőséget. Ahhoz, hogy ötszáz emberhez eljussak legalább ezer fős névlistára van szükségem. Nekem nem volt ekkora névlistám. A leghosszabb százötven nevet tartalmazott, ezer fős egyáltalán nem volt. Így már csökkent az esélyem, hogy elérjem a gyémánt szintet. Következő lépés a telefonálás. Ha van ezer fős névlistám, el kell kezdeni telefonálni. Ha hatékony akarok lenni naponta legalább tíz-húsz főt kell felhívni. Általában tíz emberrel beszéltem naponta telefonon. Ha tíz emberből öt igent mond, akkor a heti ötven meghívásból huszonöt megbeszélés lesz. Ez átlagban napi öt. Nálam itt volt a következő akadály. Nincs annyi szabadidőm, hogy naponta öt emberrel leüljek beszélgetni hétköznaponként. Én hetente nyolc-tíz emberrel tudtam beszélni. Nem nagy szám, lassan lehet vele haladni. Van-e még valami probléma a személyes beszélgetéssel, üzleti bemutatóval? Van. Mind a kettő csak egyszer történik meg. Ahhoz, hogy valaki döntést hozzon, hét érintés kell. Egy beszélgetés egy érintés. Hogyan lesz meg a többi?

 

Hogyan működik ez az online hálózatépítés során? Mi volt az első problémám az offline munka során? A névlista. Nem volt ezer fős névlistám. Most van. Nem ezer fős, hanem több milliós névlistám van. Most nézel nagy szemekkel, hogy Ő most kamuzik! Nem kamu!  Aki fent van a Facebookon, az interneten és magyarul beszél, az rajta van a névlistámon, mert el tudom juttatni hozzá az üzenetemet. Offline ezt nem tudod megoldani. Nekem az online üzletépítéssel végtelen hosszú a névlistám. A második általános hiba, hogy az ismerőseinket meg kell keresni telefonon! Miért nem merjük őket felhívni? Félünk, hogy nemet mond. A legtöbb hálózatépítő itt bukik el, mert nem mer telefonálni. Az online munka során az érdeklődők keresnek meg engem. Birtokol már nagyon sok információt, tetszik neki a lehetőség és élni szeretne vel, ezért felhív vagy üzenetet küld.

 

Szeretnél mától birtokolni egy ügyfélgenerátort, ami folyamatosan küldi hozzád az elszánt, üzleted iránt érdeklődőket, akiknek nincsenek kifogásaik?
Ha igen, nézd meg a videót a részletekért!

Ha eldöntötted, hogy változtatsz az életeden és ingyen regisztrálsz, akkor kattints ide!

Nem maradsz le semmi fontosról, ha megadod a címed!

Ha bármi kérdésed van, keress az alábbi elérhetőségeken!
Szép napot!

Sövegjártó Zoltán
Tel.:+36 70 434 8180
Email: hello@sovegjartozoltan.com
WEB: www.sovegjartozoltan.com

Nyaralj úgy, mint Mészáros Lőrinc

A napokban a média eléggé felkapta, merre nyaraltak a politikusaink, nagy vezetőink, különös képen fókuszáltak a felcsúti polgármesterre, Mészáros Lőrincre. Még azt is kikutatták, milyen magán repülőgépen utazott, milyen jachton szelte a tenger hullámait, milyen tengerpartokat látogatott meg, milyen baráti, ismerősi társaságban töltötte a szabadságát.

 

A legtöbb ember a hír hallatán azon gondolkozott el, hogy neki lesz-e és ha lesz, mikor lesz lehetősége egy ilyen luxus nyaralásra? Ha most felteszem Neked a kérdést, van-e rá esélyed, van-e rá módod egy ilyen luxus nyaralást finanszírozni, a legtöbben nemmel fognak válaszolni. Honnan tudom? Onnan, hogy tudom, hogy amagyar lakosság fele nyaralni sem volt idén! Ha idén nem tudod elutazni nyaralni a lakosság fele, akkor honnan lenne neki arra pénze, hogy luxus utazáson pihenjen?

 

Miért nem tudnak elmenni az emberek nyaralni? Elsősorban azért, mert nincs rá anyagi hátterük. Fizetik a hitelt, fel kell újítani a házat, indul a gyerek az iskolába, meg kell venni a tüzelőt télire, rengeteg kiadás van, ami el tudja vinni az utazásra félretett pénzt.

 

Én is voltam hasonló helyzetben. Nekem is teltek el úgy nyaraim, hogy nem voltam üdülni, pihenni. Rájöttem, hogy nyaralás és pihenés nélkül a saját egészségemet fogom lerontani. Nem pihenem ki magam, hajtok tovább, majd jobb lesz, a fáradság és a stressz fokozódik és egyszer a szervezet azt fogja mondani, hogy állj! Én ezt az álljt nem akartam megvárni, ezért el kezdtem gondolkozni, hogy mit tudok tenni. Két lehetőség van ilyenkor. Az egyik a spórolás. Most nem akarok Neked spórolási tanácsokat adni, hanem egy egyszerűbb és szerintem hatékony módszert, lehetőséget szeretnék bemutatni. Ez nem mást, mint az, hogy vigyél több pénzt a családi kasszába!

 

Miért ezt mutatom meg? Alapvetően én is ezt tettem. Én is kerestem egy olyan lehetőséget, amivel több pénzt tudok betenni a családi kasszámba. Kerestem, kutattam, mert azt tudtam, hogy nem fog jönni a tündér, aki valamilyen cselekedetemre azt fogja mondani, Zoltán, itt van három kívánság, kívánj bármit! Én pedig válaszolok, sok pénzt, utazásokat, meg új autót! Én úgy gondoltam, hogy ilyen tündérrel nem fogok találkozni. Képzeld el találkoztam a tündérrel. Találkoztam egy tündérrel, aki ugyanezt mondja. Ha megteszel valamit, akkor kapsz fix pénzt akár havonta, egy éven belül beleülhetsz egy új autóba, sőt a jövő nyáron 4-5 alkalommal is el tudsz menni utazni a pároddal, úgy hogy én a tündér fizetem a költségeket.

 

Gondolom most kíváncsi vagy, hol van ez a tündér? Te is kapcsolatba léphetsz a tündérrel, rajtam keresztül. A tündért úgy hívják, hogy SEN. A SEN egy olyan üzleti lehetőség, ami jelen esetben az embereknek ezt a három kívánságát teljesíti. Fix jövedelmet, új autót, utazásokat.

 

Hogyan utazhatsz a SEN segítségével? Szeretnél-e évente többször elmenni utazni a pároddal, hogy a költségeket a SEN állja? HA igen, akkor jó helyen vagy! Van-e olyan ismerősöd, öt-tíz-húsz-harminc, aki hasonlóan gondolkodik, azaz adott teljesítményért cserépe ajándék utakat kap a SEN-től? Ha erre a kérdésre is igen a válasz, tudd meg a részleteket a videóból!

Ha eldöntötted, hogy változtatsz az életeden és ingyen regisztrálsz, akkor kattints ide!

Nem maradsz le semmi fontosról, ha megadod a címed!

Ha bármi kérdésed van, keress az alábbi elérhetőségeken!
Szép napot!

Sövegjártó Zoltán
Tel.:+36 70 434 8180
Email: hello@sovegjartozoltan.com
WEB: www.sovegjartozoltan.com

Egy eszköz, ami segített a kezdő online hálózatépítőknek, hogy több százas olvasótábort építsenek

A világunk folyamatosan változik. Amit harminc évvel ezelőtt még a tudományos-fantasztikus filmekben láttunk, az már ma valóság. Például, amikor néztem a Vissza a jövőben második részét, ami a mostani napjainkban játszódik, ott voltak a drón kamerák, ami ma már mindenki számára elérhető. A világunk így fejlődik. Ahogy így fejlődik majdnem minden fejlődik vele együtt.

 

Ugyanígy fejlődik az MLM, a hálózatépítés is. Huszonöt évvel ezelőtt, amikor az első MLM céggel találkoztam, akkor még a klasszikus módon építettük a hálózatot. Névlistát írtam, kézzel, ez alapján telefonáltam telefonfülkéből, majd egy személyes beszélgetésre vagy egy üzleti bemutató előadásra hívtam el ismerőseimet, barátaimat.

 

Hogyan működik ez ma? Ma azok az embere, mint én is, akik az MLM-ben látják a megoldást, hogy az átlagember elérje a céljait és vágyait, ma már online szeretik népszerűsíteni a termékeiket, az üzleti lehetőségüket. Miért online? Nagyon egyszerű. Szállj fel egy buszra vagy metróra és nézd meg, mit csinálnak az emberek? Újságot olvasnak vagy az okos telefonjukon görgetik a Facebook hírfolyamát? Szerintem a nagy többség a másodikat. Hol kell kommunikálnod? Ott, ahol a legtöbb ember van. Ez pedig az online és a Facebook.

 

Ez most nagyon egyszerűen hangzik. Nincs ezzel probléma- gondolod rögtön. El kezded feltenni a Facebookra a hirdetéseidet, hogy gyere építsünk együtt üzletet, keressünk sok pénzt most! Ez azért nem ilyen egyszerű. A Facebook is rájött arra, hogy egyre többen szeretnék üzleti célra használni az oldalt, minimális költséggel, azaz a legtöbben, ezt ingyen szeretnék. Mit tesz a Facebook, nem juttatja el annyi emberhez a bejegyzést, mint amennyihez te szánod. Míg egy hétköznap bejegyzés a hétvégi kerti partiról eljut az ismerőseim 10%-hoz addig a blog bejegyzésem ajánlóját már csak az ismerőseim 5%-a olvashatja.

 

Hogyan lehet akkor a Facebookon üzletet építeni? A megoldás egyszerű. Van olyan cég, aki olyan szoftvereket készít és forgalmaz, ami az online üzletépítéshez, az online látogatottság növeléshez segít. Akár hálózatot építesz, akár a céged brandjét akarod emelni, akár a webshopod forgalmát akarod növelni, ezek a szoftverek alkalmasak arra, hogy minél több látogatód legyen.  Minél több látogatóból minél több feliratkozó van. Minél több feliratkozóból egyre több vásárló van. A sok látogató egyenlő nagyobb bevétel!

 

Melyik ez a cég? Ez a SEN. A SEN-nek több olyan terméke is van, ami az online üzletépítést támogatja. Van sales oldala, van hírlevélküldője, ami megfelel a GDPR szabályozásnak, de a legfontosabb, a csúcs fegyver a Reklámlink készítő szoftver. Szép hosszú neve van, amilyen hosszú a neve, olyan eredményes.

 

Hogyan működik? Kiválasztasz egy képet, ami szerinted felkelti az emberek figyelmét! Ezt a képet beilleszted a szoftverbe! Adsz egy címet a képhez. Lehetsz kreatív, mert nem kell a bejegyzésed címét megadnod! Legvégül beteszed a linket és elmented! Kapsz egy rövid linket, ez a reklámlink, osztod meg a Facebookon. Nem tudom mi a titka a szoftvernek, de nekem az első héten megnégyszerezte a használata az oldalam, bejegyzéseim látogatottságát. Nem vagyok ezzel egyedül. A használóknak legalább a duplájára nőt a bejegyzéseinek a látogatottsága. Ezt az eredményt még Facebook hirdetéssel is nehéz elérni.

A kérdés a következő: Régi módon akarod építeni a hálózatod vagy a legmodernebbel?
Ha online akarod építeni a hálózatodat akkor nézd meg a videót a részletekért!

Ha eldöntötted, hogy változtatsz az életeden és ingyen regisztrálsz, akkor kattints ide!

Nem maradsz le semmi fontosról, ha megadod a címed!

Ha bármi kérdésed van, keress az alábbi elérhetőségeken!
Szép napot!

Sövegjártó Zoltán
Tel.:+36 70 434 8180
Email: hello@sovegjartozoltan.com
WEB: www.sovegjartozoltan.com

Hogyan nyaralj a Kanári-szigeteken ajándékként?


Vége van a nyárnak, igaz, hogy nem hűvös szelek járnak, hanem nagyon szép Indián nyarunk van, itt szeptember vége felé. Ilyenkor készülnek el azok a statisztikák, amelyeket a turisztikai cégek, hivatalok készítenek el, mennyire volt eredményes a nyári szezon. Valamelyik nap olvastam az egyik információt, hogy a magyarok fele nem volt nyaralni idén. Nekem ez nagyon szomorú adat. Elsősorban azért, mert mi nagyon szeretünk utazni a párommal, és én el nem tudnám képzelni úgy a nyarat, hogy nem megyünk el egy hétre valahova kikapcsolódni.

Minden évben nyáron egy hétre el kell utaznunk kikapcsolódni, hogy kipihenjük az elmúlt félév fáradalmait, hogy feltöltődjünk a következő félévre a karácsonyi szünetig legyen energiánk dolgozni és ne omoljunk össze, mert hulla fáradtak vagyunk. Erre Neked, Nekem, mindenkinek szüksége van. Mégis a magyar lakosság fele nem tudott elmenni nyaralni. Ha otthon töltöd a szabadságodat, otthon nyaralsz, akkor biztosan nem pihensz. Ha nem pihened ki magad, akkor hosszú távon romlani fog az egészséged. Neked, Nekem, mindenkinek szüksége van arra, hogy legalább egy hetet nyaralással töltsön.

Miért nem megy el a magyarok fele nyaralni? Valószínűleg, mert nincs rá pénzük. Miért nincs rá pénzük? Fizeti a hitelt, sok pénz kell az iskolakezdésre, fűtést kell felújítani, a tüzelőt kell megvenni és hosszan lehet sorolni az okokat. Nagyon sokszor az emberek azért maradnak otthon, mert nincs rá elegendő pénzük.

Nekem is volt ilyen időszakom. Sokkal kevesebb pénzem volt a nyaralásra, mint amennyit szerettem volna. Ezért egy szűkebb nyaralást választottunk, de akkor is elmentünk nyaralni. A legtöbben, ha nincs rá elegendő pénzük, akkor inkább nem mennek el.

Mi lehet a megoldás arra, hogy minél több magyar ember menjen el nyaralni? Mi a megoldás arra, hogy Te és a Te ismerőseid minden évben, legalább egy hétig, kikapcsolódjanak valahol? Több pénzt kell vinni a családi kasszába! Hogy lehet több pénzt vinni? Valamilyen plusz munkát kell vállalni, és érdemes olyan plusz munkát vállalni, ami nagyon eredményes. Én is így voltam vele. Meguntam, hogy alacsony költségvetésű nyaralásokon veszünk részt és körülnéztem, milyen lehetőségeim vannak. Rátaláltam egy üzleti lehetőségre, amely nemcsak plusz pénzt ajánl az eredményes munkatársainak, hanem utazási lehetőségeket is.

Ez a cég a SEN. A SEN az eredményes munka után nemcsak fix jövedelmet tud biztosítani a kiváló üzletépítőinek, hanem van egy olyan programja, amivel utazásokra tud vinni. Utazási pontokat kap az ember bizonyos teljesítmény után, megvan, hogy mennyi pont mennyit ér. Két választási lehetőségem van, megnézem, hogy milyen utazásokat kínál a cég, és azok közül választok. Idén Kanári-szigetek, Dubai, Ciprus, Bulgária és egy Földközi-tengeri hajóút volta kínálatban. Ha ezek közül nem tudsz választani, akkor az utazási pontjaidat bármely utazási irodánál beválthatod az általad kiválasztott útra. A SEN ezen ajánlatával megoldódik a nyaralás gondja. A SEN által meg tudod oldani, hogy jövőre akár egyszer, akár ötször el tudjál menni nyaralni.

Mit kell hozzá tenned?
A videóból megtudod a részleteket!

Ha eldöntötted, hogy változtatsz az életeden és ingyen regisztrálsz, akkor kattints ide!

Nem maradsz le semmi fontosról, ha megadod a címed!

Ha bármi kérdésed van, keress az alábbi elérhetőségeken!
Szép napot!

Sövegjártó Zoltán
Tel.:+36 70 434 8180
Email: hello@sovegjartozoltan.com
WEB: www.sovegjartozoltan.com

Hogyan négyszereztem meg weboldalam látogatottságát két hét alatt?


Egyre több cég, egyre több vállalkozó, egyre több üzletépítő használja az Internetet a cégének, szolgáltatásának az üzletének a népszerűsítésére. Én is így vagyok ezzel. Én online építem a hálózatomat, nekem nagyon fontos, hogy az Interneten tudok dolgozni. Blog bejegyzéseket készítek, és ezt próbálom minél több embernek eljuttatni.
Melyik a legjobb csatorna ahhoz, hogy a legtöbb emberhez jusson el az információ? Természetesen a Facebook!

Miért a Facebook? Azért, mert az emberek ezen lógnak éjjel-nappal. Van egy statisztika, hogy az átlagember, több mint három órát tölt a Facebookon. Így ott kell népszerűsíteni magamat, a vállalkozásomat, az általam kínált lehetőséget, ahol a legtöbb ember van.

Sajnos nem olyan egyszerű a Facebookon népszerűsíteni termékeket, szolgáltatásokat. Miért? A Facebook is rájött erre a dologra és egyre kevesebb emberhez juttatnak el egy-egy bejegyzést. Például egy magánemberi, nem üzleti, bejegyzést sem küld el minden ismerősnek. Általában az ismerőseid 10%-a látja a bejegyzéseidet, az üzleti információkat ennél jóval kevesebben.

Milyen technológiával építem online a hálózatomat? Elkészítek egy bejegyzést, ezt felteszem a blogomra. Ezt az oldalt próbálom népszerűsíteni a Facebookon. Hogy csináltam ezt régebben? Írtam négy-öt soros reklámszöveget, amivel fel tudom kelteni az érdeklődésedet, majd alá betettem a linket, amivel eljutsz a cikkhez. Ezt bemásoltam a Facebookra és bejegyzésként megosztottam az ismerőseimmel, barátaimmal. Mi történt ekkor? A Facebook egy nagyon okos program, látta, hogy van a bejegyzésben egy link. Magánszemélyek nem szoktak betenni linket a posztjaikba, ezért tudja az FB, hogy ez egy üzleti bejegyzés. Így jóval kevesebb emberhez juttatja el. Amikor integrálja a linket csak a weboldalról lehet a bejegyzéshez képet választani. Egy blog képei nagyon nem változnak. Választhatom az oldalam fejlécét, az egyik bannernek a fotóját vagy a saját fényképemet, mert az is megjelenik a cikkben. Ez így elég unalmas.

Mi alapján kattintanak az emberek egy bejegyzésre? A fotó alapján. A fényképet nézi és nem a címet vagy ajánlót. Ha ugyanazt a fotót látja, úgy gondolja, ezt a cikket már olvastam és tovább görget. Mi lesz ennek az eredménye? Egyre kevesebb látogató érkezik az oldalamra. Ezen változtatni kell!

Mit tudok változtatni? Az egyik, hogy elfogadom a Facebook hirdetési modulját, aki azt mondja, X ezer forintért több ezer emberhez juttatja el a bejegyzésemet. Én most nem akarok ennyi pénzt költeni hirdetésre. Keresnem kellet egy olyan szoftvert, amivel népszerűsíteni tudom a blogomat a Facebookon, növelni a látogatottságát az oldalamnak, bejegyzéseimnek!
Megtaláltam ezt a szoftvert! Hol találtam meg? A SEN kínálatában. Ez a szoftver jelenleg az egyetlen, amellyel folyamatosan tudod növelni a Facebook bejegyzéseid olvasottságát.

Mi ez az eszköz? A Reklámlink készítő program. Hogyan működik ez a program? Megvan a blog bejegyzésem, és népszerűsíteni akarom a Facebookon. Keresek egy képet, amire szerintem sok ember fog mozdulni. Ezután meg adok egy címet. Itt jöhet a kreativitás, mert nem kell a címnek azonosnak lennie a blog bejegyzés címével! Majd beágyazom a cikkem linkjét a szoftverbe. Egy gombnyomás és elkészült a reklámlink. Amit, ha megosztom a Facebookon, akkor látsz egy nagy fotót, alatta egy címet és ha a képre kattintasz, akkor már a blog bejegyzéshez vezet a link. Valószínűleg ezt a videót is úgy nézed, hogy ezen a folyamaton végig mentél.

Mennyire eredményes ez a program? Megnégyszerezte két hét alatt a weboldalam látogatottságát! Ez a legnagyobb eredmény, ez a legfontosabb paraméter egy online dolgozó embernek. Minél magasabb a látogatottság, annál többen iratkoznak fel a hírlevélre és egyre több ember keres meg, hogy szeretne ezzel az üzleti lehetőséggel élni vagy szeretné használni ezt a szoftvert a saját üzletének, termékének népszerűsítésére. Ez az egyik titka a reklámlink készítőnek, hogy cég függetlenül lehet használni! Akár webshopod van, akár egy másik MLM hálózatot építesz online, tudod használni ezt a programot! Nem kell ahhoz a SEN üzletét építened, hogy használd ezt a hatékony megoldást az online üzletépítésedhez.

Ha online akarod népszerűsíteni a vállalkozásod, erre a szoftverre szükséged van! Mennyire lenne nagyobb a forgalmad, ha duplájára növekedne a weboldalad látogatottsága?

Ha eldöntötted, hogy változtatsz az életeden és ingyen regisztrálsz, akkor kattints ide!

Nem maradsz le semmi fontosról, ha megadod a címed!

Ha bármi kérdésed van, keress az alábbi elérhetőségeken!
Szép napot!

Sövegjártó Zoltán
Tel.:+36 70 434 8180
Email: hello@sovegjartozoltan.com
WEB: www.sovegjartozoltan.com

Folyamatos munka vagy 450.000 forint havonta nyugdíjasként?

A napokban egy érdekes plakátra lettem figyelmes. Egy boldog, elégedett idős úriember mosolyog a plakátról, a felirat a következő: Dolgozz szakmádban nyugdíjasként! Ez a plakát, főként a felirat eléggé megdöbbentett, mert szerintem egy mosolygós idős úr inkább mást reklámozzon, mint a sírig tartó munkát. Tegnap egy internetes cikkben olvastam, hogy a nyugdíjasok elégedettsége, hangulata hazánkban a legrosszabb. Huszonhárom országban végezték el a felmérést, és sikeresen az utolsó helyre kerültünk.

Miért van szükség arra, hogy valaki nyugdíjasként dolgozzon? Amikor nyugdíjba megyünk a jövedelmünknek nem kapjuk mega teljes összegét nyugellátásként. Elemzők szerint, amikor majd én tizennyolc év múlva nyugdíjba megyek, a legjobb esetben a fizetésem hetven százalékát fogom kapni. Vannak olyan pesszimistább szakemberek, akik szerint csak a felét illetve az egyharmadát. Ez azért jóval kevesebb, mint amiből az ember megél, főként úgy, hogy vannak sokan, akik a fizetésükből nem jönnek ki. Ettől függetlenül mindenkinek nagy érvágást jelentene az, hogy a jelenlegi jövedelmének a feléből kellene megélnie. Az egyharmadra csökkent bevétel pedig biztos katasztrofális helyzetet okozna.

Mit tud csinálni egy nyugdíjas? Munkát vállal. Ha lehetősége van, akkor dolgozhat a szakmájában nyugdíjasan. Akkor ez az időszak nem nyugdíj, hanem folyamatos munka, Amikor én is el kezdtem dolgozni, volt egy képem, hogy mikor, mit szeretnék csinálni. Az a kép nem volt a terveim között, hogy nyugdíjas koromban akár három műszakba járok be dolgozni. Emellett a havi nyugdíjammal nem tudok teljes körű életet élni, nem leszek elégedett, boldog nyugdíjas.

Mit lehet tenni? Most jön a szokásos, visszatérő szlogenem. Öngondoskodás. Csak az a megoldás arra, hogy ne kerüljél ilyen helyzetbe, hogy dolgozz a szakmádban nyugdíjasként, hogy már most elkezdsz öngondoskodni magadról! Nem vársz az államra, nem vársz a hivatalra, hogy ő majd megoldja az életedet, hanem elkezded mától felépíteni a boldog nyugdíjas életedet.

Én is ezt tettem. Utána néztem, hogy milyen nyugdíjas élet vár rám. Pontosan ilyen, hogy dolgozz a szakmádban a nyugdíjadért. Én ebben az esetben biztos nem mosolyognék olyan jól, mint az idős úr a plakáton. A folyamatosan fizetett nyugdíjjárulékért cserében pedig Európa leg nem fényesebb nyugdíjas éveiket kapom meg.

Magamnak kellett kezembe vennem saját életem irányítását. Mit tettem? Megvolt az információ, hogy ez így nem lesz jó, az államra ne várjak, így keresnem kellet egy olyan lehetőséget, amellyel plusz pénzt tudok tenni a családi kasszába a nyugdíjas időkre gondolva. Sok fajta lehetőség van egy ilyen cél elérésére. Van aki ingatlanokat vesz,és azokat kiadva a bérleti díjból egészíti ki a nyugellátását. Sajnos nekem most nincs arra ötven millió forintom, hogy vegyek három lakást és a befolyó bérleti díjakból vidám nyugdíjas legyek. Van aki nyugdíj biztosítási programot indít el, azonban a tavalyi évben egyes nyugdíjpénztárak negatív hozamot hoztak. Ugye ezt nem kell magyaráznom, mit jelent?

Mi volt a megoldás az én életemre? MLM, hálózatépítés. A mai napig azt vallom és hiszem, hogy az MLM az egyetlen lehetőség az átlagembernek, hogy elérje céljait. Nem mindegy, melyik cég üzletét népszerűsíti az ember. A problémáim megoldására a SEN adja a legszélesebb körű megoldást. Miért? Nézzük a nyugdíj szempontjából! A SEN egyik üzletágában fix havi jövedelmet kínál az eredményes munkatársaknak. Ha felépítesz egy csapatot, ami hozza folyamatosan a forgalmat, akkor 462€-t kapsz a cégtől. Ezt a teljesítményt havonta is teljesíteni tudod, és akkor ez a pénz már visszatérő havi jövedelem is lehet. Sőt ebben az üzleti divízióban még van egy olyan lehetőség, hogy kaphatsz két ajándék pozíciót. Ha ezen pozíciók is teljesítik a kívánt eredményt, ezek után is jár a 462€. Háromszor 462€ jelenleg 450.000 forint. Szerintem nem rossz nyugdíj. Van ennél jobb megoldásod jelenleg? Nekem nem volt és ez a megoldásom az életem jobbítására, hogy keresek olyan embereket, akik szeretnének 450.000 forintot kapni havonta, akár nyugdíjként. Természetesen ezért a pénzért dolgozni is kell. Ennek van egy munka folyamata. Nem egyik hónapról a másikra történik.

A választás a Te kezedben van! Vagy dolgozz a szakmádban nyugdíjasként vagy havi 450.000 forint fix jövedelem!
Te melyiket választod?

Ha eldöntötted, hogy változtatsz az életeden és ingyen regisztrálsz, akkor kattints ide!

Nem maradsz le semmi fontosról, ha megadod a címed!

Ha bármi kérdésed van, keress az alábbi elérhetőségeken!
Szép napot!

Sövegjártó Zoltán
Tel.:+36 70 434 8180
Email: hello@sovegjartozoltan.com
WEB: www.sovegjartozoltan.com

Új vagy 15 éves autóval szeretnél járni?


A hétvégén kirándulni voltam a párommal. Bejártuk Tolnát, Baranyát. Fürödtem a Balatonban és úsztam a Dunában szeptember közepén. Amíg utaztunk, a rádióban egy érdekes hírt hallottam. Magyarország autó állománya folyamatosan öregszik. Régebben még tíz év volt az átlag korhatár, ma már ez a szám tizennégy év felett van. Nekem ez az adat megdöbbentő, hogy szép lassan Európa autó temetőjévé válik Magyarország.

Miért van ez? Van-e lehetősége az embereknek, van -e lehetőséged Neked, hogy új autóba üljenek, üljél. Igen, van! Én is egy ilyen lehetőséggel érem el, hogy legyen egy új autóm. Miért jó a használtautó? Első sorban olcsó. Emellett szinte barátok vagytok az autószerelővel, mert majdnem napi kapcsolatban vagy vele. Ki kell cserélni egy alkatrészt hova indulsz el? Nem az újért az autós boltba, hanem a bontóba egy használtért. Újabb baráti kapcsolat! Amit költesz az autóra pluszban elő kell teremteni vagy elvenni valahonnan. Honnan veszik el általában az embere? Az utazási alapból. Tök jó, hogy van egy autónk, ami 10-15 éves, de a bevételünk nagy részét az autó javíttatására költjük.

Miért jó egy új autó? Igaz, hogy drága, de minden történés, javítás, karcolás sztoriját ismered és nem okoz meglepetéseket. Sőt garancia is van rá! Emellett kényelmes, kevesebbet fogyaszt, mint veterán társai, rengeteg szolgáltatást nyújt.

Hogyan lehet nekem egy új autóm? Az első igazi kérdésem az, hogy egy év múlva új autóval akarsz furikázni vagy a tizenötéves verdáddal járkálni? Ezt kell eldöntened! Én eldöntöttem. Én egy év múlva az új autómban akarok ülni és azzal fogok szeptemberben a Balatonhoz utazni.

Mi a különbség egy új- és egy használt autó megszerzése között? Amikor megvetted az autódat, hogyan indult a dolog? Jött egy igény, ami miatt kellet egy autó a családba. Eldöntötted, hogy veszel egy autót. Utána vagy valahonnan elvettél pénzt vagy pluszban kellet dolgoznod, hogy meglegyen az autó. Amikor összejött a pénz, megnézted, mik a lehetőségeid, és kiválasztottad a megfelelő járművet, ami a Te igényeidnek és pénztárcádnak megfelelő. Ezzel a három lépéssel jutottál hozzá az autódhoz.

Hogyan van egy új autónál? Hogyan történt nálam az új autó projekt?
1. Először eldöntöttem, hogy Nekem kell egy új autó.
2.Felmértem, hogy van időm és energiám, hogy foglalkozzak egy olyan lehetőséggel, amivel új autóhoz tudok jutni, akár egy éven belül.
3. El kezdtem tenni érte.
Három lépés, mint a használt autónál.

Ha kitartóan dolgozom ezen a lehetőségen, akkor nekem is lesz, akár egy éven belül egy új autóm. Honnan tudom? Onnan, hogy már több mint harminc ember élt a lehetőséggel Magyarországon és megteremtette az új autóját, amivel nap, mint nap furikázik.
Ez a lehetőség egyedül a SEN üzletében van benne. A SEN üzlete ad Neked egy olyan lehetőséget, hogyha eldöntötted, hogy szeretnél egy új autót, van rá időd és energiád, és ezért teszel is, akkor a munkád jutalmaként egy új autóba tudsz ülni egy éven belül.

Egy dolgot kell eldöntened, szeretnél-e új autóba ülni egy év múlva? Másik kérdés, van-e olyan barátod, ismerősöd, aki szintén szeretne új autóba ülni egy év múlva?

Ha igen a válasz mindkettőre, akkor csak azt döntsd el, hogy mikortól élsz ezzel a lehetőséggel!

Ha eldöntötted, hogy változtatsz az életeden és ingyen regisztrálsz, akkor kattints ide!

Nem maradsz le semmi fontosról, ha megadod a címed!

Ha bármi kérdésed van, keress az alábbi elérhetőségeken!
Szép napot!

Sövegjártó Zoltán
Tel.:+36 70 434 8180
Email: hello@sovegjartozoltan.com
WEB: www.sovegjartozoltan.com

Hogyan duplázd meg bejegyzéseid nézettségét?


Az utóbbi időben egyre több embernek okoz az gondot, hogy a Facebook posztjai, feltöltött képei nem jutnak el annyi emberhez, mint amennyihez Ő szeretné. Van ezer ismerőse és a végén maximum száz emberhez jut el egy bejegyzése. Ezen vannak, akik felháborodnak. Valószínűleg a magán felhasználókat annyira nem izgatja, de leginkább azokat érinti ez a jelenség, akik üzleti céllal vannak jelen a Facebookon.

Miért van valaki üzleti céllal a Facebookon? Például online hálózatépítő, mint jó magam és a Facebookon található emberek között is szeretnéd népszerűsíteni az üzleti lehetőségedet, termékedet. Ehhez mit kell tenni? Minél több emberhez eljuttatni az információt. A webshoppal rendelkezők is örülnének, ha minél több emberhez jutnának el termékeik képei, leírásai. Természetesen ezért nem akar túl sokat fizetni, mert a Facebook lehetőséget ad, hogy kiemelje posztjaidat, de ennek ára van. Azonban vannak, akik nem akarnak sokat költeni a Facebook reklámokra.

Én is így vagyok vele. Nem szeretnék több tízezer forintot arra költeni havonta, hogy a bejegyzéseim elérjenek a célközönséghez, hanem azt szeretném, ha minimális költséggel jutna el minden bejegyzésem sok-sok emberhez.

Hogy működött ez eddig? Elkészítettem egy blog bejegyzést, elkészítettem a videót, megírtam a szöveget, feltöltöttem a weboldalamra. Ezután egy kísérő szöveggel megosztottam a cikk linkjét a saját oldalamon, saját és mások csoportjaiban. Mi történt? Valamennyi emberhez eljutott ez az infó, de nem túl sokhoz. Miért van ez? Ha a Facebook látja, hogy a bejegyzésben van egy link és ez nem facebookos, Akkor sokkal kevesebb emberhez juttatja el. Mi a másik oka? Ha megosztasz egy linket, akkor a link automatikusan a weboldalon található képekkel osztja meg a bejegyzésed. Ez egy blog bejegyzésnél általában ugyanaz. Így egyre unalmasabbá válik minden bejegyzésed.

Mi történik? Napról napra megosztottam a bejegyzéseket és napról napra ugyanazt a fotót látták az érdeklődök. Mivel mindig ugyanazok képek jelentek meg, egy idő után azt gondolták az emberek, hogy ezt a képet már láttam, akkor a bejegyzést is olvastam. Így folyamatosan csökkent az olvasók száma.

Szerencsére megtaláltam a megoldást. Ez a reklámlink készítő szoftver. Ez a SEN egyik terméke, ami az online marketinget, az online hálózatépítést, az online üzletépítést segíti.

Hogyan működik a reklámlink készítő? Nagyon egyszerűen. Elkészíted a blog bejegyzésed. Használjuk a reklámlink szoftvert. Kiválasztunk egy képet, bármilyet, ami nekünk szimpatikus abban a témában. Tegyük fel, hogy írtam egy hajegyenesítő csodaszerről. Felteszek egy after-before képet, amely baloldalán egy göndörhajú nő, jobb oldalán ez a hölgy egyenes hajjal. Írok hozzá címet, aminek nem kell azonosnak lennie a bejegyzés címével, így tesztelhetem, melyik címre kattintanak többen. Majd bemásolom a bejegyzés linkjét és a program a fotó mögé beilleszti a linket. Amikor feltöltöm a Facebookra a kép jelenik meg nagyban, a címmel. Aki rákattint a képre az rögtön a bejegyzésnél találja magát a weboldalamon és nincs más dolga, mint elolvasni azt.

Egyszerű és nagyszerű. Nekem nagyon tetszik és nagyon hatékony. Egy hete használom ezt a programot és meg négyszerezte az oldalam látogatottságát!

A kérdésem az, téged érdekel-e egy ilyen online szoftver, ami sokkal több emberhez juttatja el a bejegyzéseidet, Te változtathatod a képeket saját magad, Te tudod a címet változtatni a reklámban, és ezzel többen olvassák a bejegyzéseidet, így hatékonyabb lesz az online marketinged? Ez a szoftver cég független, használhatod bármely MLM üzlet népszerűsítésére, bármely termék reklámozására.

Ha érdekel, hogyan lehet egy ilyen eszközöd, amivel már holnap növelni tudod a bejegyzéseid látogatottságát, keress!

Ha eldöntötted, hogy változtatsz az életeden és ingyen regisztrálsz, akkor kattints ide!

Nem maradsz le semmi fontosról, ha megadod a címed!

Ha bármi kérdésed van, keress az alábbi elérhetőségeken!
Szép napot!

Sövegjártó Zoltán
Tel.:+36 70 434 8180
Email: hello@sovegjartozoltan.com
WEB: www.sovegjartozoltan.com

Itt az aranyhal, teljesíti 3+1 kívánságod


Gyerekkorom egyik legkedvencebb meséje Az aranyhal és az öreg halász. Nem tudom mennyire emlékszel rá, Neked hányszor mesélték a szüleid, a történetet röviden felvázolom Neked.

Van egy öreg halász, aki nagy szegénységben él a tengerparton. Nap, mint nap megy ki halászni, egyre kevesebb zsákmánnyal tér haza. Van olyan napja, amikor semmit sem fog. Rendszeresen kimegy halászni, hátha ma lesz a szerencsés napja, amikor egy nagyobb fogással tud hazatérni. Ahogy halászik, húzza a hálóját, érzi, hogy van benne hal. Amint húzza kifelé megcsillan a hálóban az aranyhal. Gondolkozik az öreg halász, hogy megjött a szerencse, ezt az arany halat jó pénzért tudom eladni a szomszéd gazdag úrnak. Kihúzza hálót, benne fekszik az arany hal. Kiveszi a hálóból, amikor megszólal az aranyhal.
– Kedves halász, ha most engem visszaengedsz a tengerbe, akkor három kívánságodat teljesítem- mondta az arany hal.
A halász visszaengedte az arany halat, a hal pedig betartva ígéretét, teljesítette a halász három kívánságát.
Ettől kezdve bőségben és gazdagságban élt a halász élete végéig.

Sok ember keresi, várja az arany halat vagy a csodalámpát, amit csak ha megdörzsölünk, a benne lakó dzsinn teljesíti a kívánságainkat.
Nagyon sok kívánsága van az embereknek, amit szeretnének, ha teljesülne, de a legtöbb embernek, de három plusz egy kívánság mindenkinél azonos.

Mi az a négy kívánság, ami a legtöbb ember bakancslistáján szerepel?
1. Plusz pénz.
2. Utazás
3. Új autó
4. Új lakás vagy új ház

Honnan lehet tudni, hogy ez a négy dolog a legtöbb ember kívánság listáján szerepel?
Onnan, hogy ezeknek a céloknak a megvalósítására képesek az emberek hitelt is felvenni. Mi lehet nagyobb vágya egy embernek, amit csak úgy ér el, hogy hitelt vesz fel rá? Ezek a legnagyobb vágyak!

Megvalósulhatnak-e céljaim hitel nélkül, azaz tényleg megtalálhatom az arany halat?
Kerestem egy lehetőséget és megtaláltam! Én egy arany hal képében találtam meg ezt a lehetőséget. Ezt az arany halat úgy hívják, hogy SEN. A SEN az az üzleti lehetőség, ami az elhangzott 3+1 kívánságot teljesíti az eredményes, szorgalmas üzlettársainak.

Plusz pénz! Ha időt és energiát teszel az üzlet építésbe, teljesítesz egy bizonyos szintet, akkor akár 462 €-t is kifizet Neked a cég. Ha ezt az eredményt havonta megismétled, akkor havonta kapod meg ezt az összeget.

A SEN-nek van olyan üzletága, ahol jutalom úton vehetsz részt. Itt is választhatsz. Vagy a cég által felajánlott utakra mehetsz el a pároddal, idén Tenerife, Ciprus, Bulgária, Dubai és egy Földközi-tengeri hajó út volt a kínálatban. Vagy kiválasztasz egy szimpatikus utat valamelyik utazási irodában és a cég kifizeti Neked.

Új autó
A SEN egyik üzletágában, ha Te felépítesz négy csoportot, akkor első körben 15.000€ értékű autót kapsz három év használatra a cégtől, amibe csak tankolnod kell, de ehhez is hozzájárul a cég.

Jelenleg ezt a három kívánságodat tudja a SEN teljesíteni.
Ennyit megér Neked, hogy teljesülnek a kívánságaid, hogy foglalkozol a SEN-nel?

Döntsd el, mennyire fontosak Neked ezek a célok!
Nézd meg van-e időd és energiád, hogy megvalósítsd ezeket a célokat!
Teszel-e azért, hogy elérd a céljaid? Dolgoznál-e azért, hogy megvalósuljanak az álmaid? Tennél-e azért, hogy jövőre több helyen nyaralj? Tennél.e azért, hogy egy év múlva egy új autóba üljél be? Tennél-e azért, hogy egy év múlva kapjál 462€ jutalékot?

Ha IGEN, akkor keress!

Ha eldöntötted, hogy változtatsz az életeden és ingyen regisztrálsz, akkor kattints ide!

Nem maradsz le semmi fontosról, ha megadod a címed!

Ha bármi kérdésed van, keress az alábbi elérhetőségeken!
Szép napot!

Sövegjártó Zoltán
Tel.:+36 70 434 8180
Email: hello@sovegjartozoltan.com
WEB: www.sovegjartozoltan.com

Hogyan legyen fizetésemelésed holnaptól?

Az utóbbi idő népszerű közéleti témája, hogy ajelenlegi munkaerőhiányt fizetésemeléssel tudják megoldani a munkáltatók. Erre nem tudommennyire vevők a munkáltatók? Én most a másik oldalt, a munkavállalók szempontjából nézném meg a dolgot. 

A Te szemszögedből hogyan is néz ki a béremelés? Te nagyon szeretnéd, ha minden évben szép összegekkel emelkedne a béred. Miért szeretnéd ezt? Vannak céljaid vágyaid, szeretnél jobban élni, szeretnél többet utazni, leszeretnéd cserélni az autódat, szeretnéd felújítani a lakásod vagy egy újabba költözni. Hosszú, hosszú bakancslistával rendelkeznek az emberek.

Mi kell ezekhez a dolgokhoz? Több pénz. Mi az egyik megoldás? Béremelést kapsz és a plusz pénnzel szép lassan meg tudod valósítani a céljaidat és a vágyaidat. Kin múlik a béremelés? Egy kollektív béremelés a cég menedzsmentjén múlik. Ők döntik el, hogy belefér a fizetésemelés a cég üzletpolitikájába, gazdasági helyzetébe vagy nem. Ha belefér, az emelés mértéke is az ő döntésük eredménye. Nem tőled fogják megkérdezni, mekkora fizetésemeléssel lennél elégedett?

Dönthetnek úgy is a cég vezetői, hogy nem a teljes kollektívának emelik a fizetését, hanem kiválasztják a jó szakembereket és nekik rendezik a bérét. Kik választják ki a szerencséseket? A közvetlen főnökeid. Ebben az esetben sem te döntesz.

Mit tegyek? A béremelés nem rajtam múlik. Akkor mi a megoldás? Lehet az a megoldás, hogy elfogadod és azt mondod, neked nagyon jó ez a helyzet.

Én olyan embereket keresek, akik saját kezükbe veszik az irányítást. Én is ezt tettem, ezért akarok olyan emberekkel együtt müködni, akik hasonlóan gondolkodnak. Nekem is szép hosszú a bakancslistám. Szeretnék több pénzt, szeretek utazni, szeretnék évente minél több helyre utazni. Meg akarok tanulni búvárkodni, ez megint utazással jár és nem a legolcsóbb hobbik egyike. Szeretnék egy új autót, olyat aminek nem társtulajdonosa egy bank. Jó lenne egy újabb, teljesen saját tulajdonú lakás is.

A céljaim eléréséhez két választási lehetőségem volt, két utat tudtam volna bejárni. Az egyik, hogy várom a béremelést, félreteszek pénzt a jövedelmemből így valamikor elérem a céljaimat. Ebben az esetben prioritásokat kell kitűznöm, melyiket akarom megvalósítani hamarabb, sok lemondással jár a takarékoskodás és nem minden célomat tudnám elérni.

A másik választási lehetőség, hogy keresek egy olyan lehetőséget, amivel plusz pénzt tudok vinni a családi kasszába. Én ezt választottam. Egy tevékenység, amit a munkám mellett tudok végezni és plusz pénzt keresek vele. Ez a plusz pénz elegendő lesz arra, hogy utazgassak, hogy új autót vegyek, hogy új lakást vegyek. Megoldás a céljaim elérésére.

Én ilyen gondolkodású embereket keresek.
1. Legyenek céljaik és vágyaik
2. Legyen ideje és energiája, hogy ezeket a vágyakat megvalósítsa.
3. Tegye meg!

Ha mind a háromra igen a válaszod, akkor dolgozunk együtt!

Ha eldöntötted, hogy változtatsz az életeden és ingyen regisztrálsz, akkor kattints ide!

Nem maradsz le semmi fontosról, ha megadod a címed!

 

Ha bármi kérdésed van, keress az alábbi elérhetőségeken!
Szép napot!

Sövegjártó Zoltán
Tel.:+36 70 434 8180
Email: hello@sovegjartozoltan.com
WEB: www.sovegjartozoltan.com