Hogyan tovább a Fundamenta után?

A tegnapi friss hír felkavarta nagyon az emberek életét, az internet forrong. A parlament bejelentette, hogy a mai, keddi ülés napon, szavazással dönti el, hogy megszünteti az állam az állami támogatást a lakástakarék pénztári programok mellett.

 

Ha egy lakástakarék pénztári programot elindítottál, akkor az éves befizetésed mellé, 30% állami támogatást, maximum 72.000 forintot adott az állam, hogy könnyebben tudjál lakást vagy házat venni, vagy esetleg felújítsd a jelenlegit. Ezt az állami támogatást tervezi a kormány megszüntetni, és ezzel egyidejűleg nem lesz olyan kecsegtető ajánlat egy lakástakarék programot indítani. Így mostantól nem ezzel a lehetőséggel próbálják megoldani az emberek lakhatási problémájukat. A másik oldal azok az üzletkötők, személyi bankárok, akik eddig promotálták ezt a lehetőséget, nekik egyik napról a másikra megszűnik a bevételi forrásuk.

 

Miért is van szükség ezekre a programokra? A magyar emberek egyik legfontosabb vágya, hogy saját ingatlanban élje az életét. Szeretünk a saját lakásunkban lakni, szeretünk a saját családi házunkban élni. Ez magyar szokás, Nyugat-Európában inkább a bérlakás rendszer uralkodik, de kis hazánk lakói úgy vannak a bérlakással, hogy a bérleti díj az ablakon kidobott pénz.

 

Mi lesz ezután? Az emberek gondolkoznak. A kis ember végig gondolja, hogy milyen lehetősége van arra, hogy lakáshoz jusson? Jobban meg kell húznia a nadrágszíjat, plusz pénzt kell összegyűjteni az önerőre. Nehezebb lett most a hitel felvétel is, mert a havi átlagbér alapján határozták meg a maximális havi törlesztő részlet mértékét. Hogyan fogja megoldani a lakás kérdését? Hogyan lesz családi ház? Nem látják az emberek a megoldást.

 

Az üzletkötők is gondolkoznak. Eddig azért dolgozott, hogy a céljait elérje. Tudjon utazni, legyen új lakása, új háza, legyen új autója és folytathatnám hosszan a sort. Holnaptól már azon kell gondolkoznia, hogy miből lesz a reggeli kenyér és a reggeli tej? A napi bevételét kell valahogyan előteremteni. Ilyenkor jogosan teszik fel az emberek a kérdést, van-e élet a Fundamenta után?

 

Hogyan tovább? Hogyan, miből lesz új lakás? Miből lesz új családi ház? Miből fogom finanszírozni a lakás felújítást? Illetve a személyi bankár miből fog élni holnaputántól?

 

Van-e erre megoldás? Van. Én találtam egy megoldást. Nem tudom érdekel-e? Én 4 az 1-ben megoldást találtam ezekre a problémákra. Miért 4 az 1-ben? Azt figyeltem meg, hogy a legtöbb embernek négy téma szerepel a bakancslistáján. Plusz fix jövedelem, utazás, új autó és új lakás vagy ház. Hogyan lehet ezt rögtön 4 az 1-ben megoldani, azaz egy megoldással mind a négyet teljesíteni?

 

Erre van a SEN üzleti programja. A SEN online szoftvereket készítő és forgalmazó cég. A cég kompenzációs- üzleti terve mind a négy kérdésre, célra megoldást nyújt! Aki a SEN-nel eredményesen dolgozik, annak lesz fix havi jövedelme, tud utazni a párjával, új autóba tud ülni akár egy éven belül és új lakáshoz is juthat.

 

Mit kell ehhez tenni? Ha érdekelnek a részletek nézd végig a videót!

Ha eldöntötted, hogy változtatsz az életeden és ingyen regisztrálsz, akkor kattints ide!

Nem maradsz le semmi fontosról, ha megadod a címed!

Ha bármi kérdésed van, keress az alábbi elérhetőségeken!
Szép napot!

Sövegjártó Zoltán
Tel.:+36 70 434 8180
Email: hello@sovegjartozoltan.com
WEB: www.sovegjartozoltan.com

Elizabeth Bota

Nagyon szomorú, hogy ilyen megtörténhet!

Én olyan lehetőséget tudok ajánlani a volt üzletkötőknek, amivel pótolni tudják a kiesett jövedelmüket!

Akit érdekel, keressen meg privát üzenetben!

elizabethbotauk@gmail.com

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük