Milyen autót vennél dieselt vagy benzinest?

Az örök kérdés benzin vagy diesel?

Új autó vásárlás előtt álló emberünk sok opció közül választhat, amikor belép az általa kedvelt márka képviselőjéhez, hogy megrendelje autóját. A sok választási lehetőség között szinte elveszik az ember. Fényezés, kerekek, kárpitok, díszitőelemek, felszereltségek és felszereltségi csomagok, hogy csak párat említsek. Ezeken belül a választék végtelen. Az autó kiválasztásánál egy örök kérdés mindig felüti a fejét.Benzines vagy diesel meghajtású motorral rendeljem meg a kocsit?

Ez a kérdés azóta foglalkoztatja az autós világot, amióta személyautókat is gyártanak diesel motorral. Itt is gyorsan kialakult a két tábor, akik pro és kontra dicsérik a sajátjukat és szidják a másikat. Én most nem megyek bele, hogy melyik üzemanyagnak, mi az előnye és hátránya. Ezt a feladatot meghagyom a vita fórumoknak.

Soha nem véget erő vitának tűnt ez a pár harc, de a felsőhatalmak közbe szóltak. A környezet szennyezés és a károsanyag kibocsájtás csökkentése céljából egyre jobban szabályozni kezdték az autókat. Mindkét típusú motornál szigorításokat kellett bevezetni, azaz sokkal tisztább égésű hajtóműveketkell kifejlesztenie a gyártóknak. A diesel meghajtású motorok nagyobb szigort élveznek a szabály alkotók részéről és ezzel a szigorítási hullámmal, sőt a trendet meglovagolva napjainkban már több város is bejelentette, hogy bizonyos szintig korlátozza a településén a gázolajjal hajtott járművek forgalmát.

Itt álljunk meg egy szóra! Ha azt olvasod egy hírben, hogy Békafalván 2020-tól kitiltják a diesel üzemű autók használatát, nézz utána. A szenzációért hajtó újságírók hajlamosak csak fél információt publikálni. Egy ilyen határozat mögött a legtöbb esetben ott rejlik a melléklet, ami világosan leírja, hogy melyik besorolású, általában az Euro 4-es besorolású motorralszerelt járműveket nem látják szívesen a városok lakói. Tegyük hozzá, ezek már nem fiatal autók, ugyanis az Euro 4 szint 2005 és 2009 között volt érvényben.Valószínű az új Euro 6 besorolású diesel autóddal majd évek múltán fognak korlátozni, addig járhatsz vele nyugodtan.

A kérdés maradt! Milyen autót vegyek, dieselt vagy benzinest? Mit tesz az ember, ha ilyenen töri a fejét? Megkérdezi mások véleményét. Én is így tettem. Egy internetes szavazást indítottam a témában a Facebookon. Felhívom a figyelmed, hogy ez nem reprezentatív szavazás, hanem csak azt mutatja, hogy az ismerőseim között, akik szavaztak, melyik típust választanák?

A szavazás végeredménye

Az egy hetes szavazás eredményeként a benzines meghajtás került ki győztesen torony magasan, 80-20% aránnyal. Őszinte leszek, a benzines győzelmét gondoltam, de nem hittem, hogy ennyire nagy győzelmet arat. A tapasztalatom pont az ellenkezőjét mutatja. Az új rendszámos autók között még többségben látom a dieselt, sőt az autó szalonok többségében is készleten több gázolaj meghajtású autó van, mint benzines. A minap kerestem benzin üzemű készletenlévő szalon autót és nem túl sokat találtam.

A szavazás véget ért. A konklúzióját mindenki vonja le a saját álláspontja szerint. Ha tetszett ez cikk, és a szavazás, oszd meg másokkal, hogy ők is láthassák!

Nem maradsz le semmi fontosról, ha megadod a címed!

Ha bármi kérdésed van, keress az alábbi elérhetőségeken!
Szép napot!
Ha eldöntötted, hogy változtatsz az életeden és INGYEN REGISZTRÁLSZ, akkor kattints ide!

Sövegjártó Zoltán
Tel.:+36 70 434 8180
Email: hello@sovegjartozoltan.com
WEB: www.sovegjartozoltan.com

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük