Hogyan élhetsz sikeres életet a futás működése alapján #futás #önmegvalósítás #tréning

Miért futok?

Több éve kezdtem el futni. Elsősorban a kondícióm javítására. Akkor még irodai munkát végeztem és jól esett munka után kocogni egyet.
Kellemesen elfárasztott és az aznapi hülyeségeket is kitörölte.
A magas vérnyomásom karbantartásának is használ a mozgás, így minden másnap futócipőt húztam és róttam a kilométereket.

A futás folyamata

Általában nincs problémám elindulni futni.
Bemelegítek majd irány a kiszemelt futó terület. Tó mellett fák és bokrok szomszédságában indulok útnak.
Az első pár száz méter mindig könnyedén megy. A táv ötödének lefutása után jönnek a gondok.
A kis ördög felébred és megszólal.
Minek futkározol itt, ne fáraszd le magad, nem bírod te már ezt…

Természetesen nem adom fel, hanem futok tovább.
A fáradtság egyre jobban eluralkodik rajtam. Legszívesebben már abbahagynám,
de akkor jó sokat kellene visszagyalogolnom, így futok tovább.

Majd elérkezik a mélypont.
Majdnem megállok, a tempóm is lassul, de valami még hajt tovább.
Ez nem más, mint a célom. Le kell futni ezt a távot! Eldöntöttem!

A lábaim lassan, de tovább visznek. Egyre könnyebb a mozgás. Kezdem jól érezni magam. Élvezem a futást, a tájat és már nem vagyok fáradt.
Könnyedén futok pedig már több mint az egyharmada a hátam mögött van a távnak.
Fél táv után már teljesen élvezem a futást és legszívesebben már meg sem állnék,
akár a marathont is lefutom ebből a lendületből.
Természetesen nem futom le most a marathont, de a tervezett távot sikeresen teljesítem.

Hogy van ez az életben?

Éled az életed és bekopogtat a lehetőség az ablakon.
Egy ismerősöd mutat egy MLM lehetőséget, amiben megtalálod életed újabb értelmét.
Belevágsz és kitűzöd a célod.

Elkezded célod érdekében a mindennapos munkát!
Elkezdesz telefonálni (elkezdesz futni).
Hívogatod az ismerőseidet, hogy ismerjék meg ezt a fantasztikus lehetőséget,
ami megváltoztathatja az életüket.
A legtöbben nemet mondanak, de nem törődsz velük, csinálod tovább.
A futásnál ezek az első száz méterek.

Majd sokasodnak a nemek és elbizonytalanodsz.
Tényleg jó üzletbe kezdtem? Lehet, hogy tényleg átvágás?
Nálad is felébredt a kis ördög és adja a visszahúzó mondatokat.

Sajnos ilyenkor vannak, akik abbahagyják, mert elhiszik a kis ördög kishitű tanácsait.
Ha folytatod tovább, jönnek a nemek és egy-két igen. Egyre kevesebb kedved van csinálni.
Minek hívogassam ezeket a hülyéket, úgy sem értik mi a jó ebben!

Ha a célod elég erős, és figyel rád, a vezetőd nem adod fel és tovább gyűjtögeted a nemeket,
mint én a kilométerek.

Téged is elér a holtpont, ami után könnyebben kezdenek menni a dolgok.
Kicsivel kevesebb nemet kapsz, de már nem érdekel. Csak az igenekre koncentrálsz
és olyan, mint ha egyre több lenne belőlük.

Folytatod tovább, ahogy én is futok tovább és már szinte játékként csinálod a meghívást, a beszélgetéseket. Egyre eredményesebb leszel, és még jobban élvezed ezt a munkát.
Az eredmény ugyanaz, mint a futás esetén.

Ha elköteleződsz a célod felé és túl jutsz a holtponton, hegyeket tudsz dönteni és eléred a megálmodott célt.

Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg a barátaiddal, ismerőseiddel!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük