Egy eszköz, ami segített a kezdő online hálózatépítőknek, hogy több százas olvasótábort építsenek

A világunk folyamatosan változik. Amit harminc évvel ezelőtt még a tudományos-fantasztikus filmekben láttunk, az már ma valóság. Például, amikor néztem a Vissza a jövőben második részét, ami a mostani napjainkban játszódik, ott voltak a drón kamerák, ami ma már mindenki számára elérhető. A világunk így fejlődik. Ahogy így fejlődik majdnem minden fejlődik vele együtt.

 

Ugyanígy fejlődik az MLM, a hálózatépítés is. Huszonöt évvel ezelőtt, amikor az első MLM céggel találkoztam, akkor még a klasszikus módon építettük a hálózatot. Névlistát írtam, kézzel, ez alapján telefonáltam telefonfülkéből, majd egy személyes beszélgetésre vagy egy üzleti bemutató előadásra hívtam el ismerőseimet, barátaimat.

 

Hogyan működik ez ma? Ma azok az embere, mint én is, akik az MLM-ben látják a megoldást, hogy az átlagember elérje a céljait és vágyait, ma már online szeretik népszerűsíteni a termékeiket, az üzleti lehetőségüket. Miért online? Nagyon egyszerű. Szállj fel egy buszra vagy metróra és nézd meg, mit csinálnak az emberek? Újságot olvasnak vagy az okos telefonjukon görgetik a Facebook hírfolyamát? Szerintem a nagy többség a másodikat. Hol kell kommunikálnod? Ott, ahol a legtöbb ember van. Ez pedig az online és a Facebook.

 

Ez most nagyon egyszerűen hangzik. Nincs ezzel probléma- gondolod rögtön. El kezded feltenni a Facebookra a hirdetéseidet, hogy gyere építsünk együtt üzletet, keressünk sok pénzt most! Ez azért nem ilyen egyszerű. A Facebook is rájött arra, hogy egyre többen szeretnék üzleti célra használni az oldalt, minimális költséggel, azaz a legtöbben, ezt ingyen szeretnék. Mit tesz a Facebook, nem juttatja el annyi emberhez a bejegyzést, mint amennyihez te szánod. Míg egy hétköznap bejegyzés a hétvégi kerti partiról eljut az ismerőseim 10%-hoz addig a blog bejegyzésem ajánlóját már csak az ismerőseim 5%-a olvashatja.

 

Hogyan lehet akkor a Facebookon üzletet építeni? A megoldás egyszerű. Van olyan cég, aki olyan szoftvereket készít és forgalmaz, ami az online üzletépítéshez, az online látogatottság növeléshez segít. Akár hálózatot építesz, akár a céged brandjét akarod emelni, akár a webshopod forgalmát akarod növelni, ezek a szoftverek alkalmasak arra, hogy minél több látogatód legyen.  Minél több látogatóból minél több feliratkozó van. Minél több feliratkozóból egyre több vásárló van. A sok látogató egyenlő nagyobb bevétel!

 

Melyik ez a cég? Ez a SEN. A SEN-nek több olyan terméke is van, ami az online üzletépítést támogatja. Van sales oldala, van hírlevélküldője, ami megfelel a GDPR szabályozásnak, de a legfontosabb, a csúcs fegyver a Reklámlink készítő szoftver. Szép hosszú neve van, amilyen hosszú a neve, olyan eredményes.

 

Hogyan működik? Kiválasztasz egy képet, ami szerinted felkelti az emberek figyelmét! Ezt a képet beilleszted a szoftverbe! Adsz egy címet a képhez. Lehetsz kreatív, mert nem kell a bejegyzésed címét megadnod! Legvégül beteszed a linket és elmented! Kapsz egy rövid linket, ez a reklámlink, osztod meg a Facebookon. Nem tudom mi a titka a szoftvernek, de nekem az első héten megnégyszerezte a használata az oldalam, bejegyzéseim látogatottságát. Nem vagyok ezzel egyedül. A használóknak legalább a duplájára nőt a bejegyzéseinek a látogatottsága. Ezt az eredményt még Facebook hirdetéssel is nehéz elérni.

A kérdés a következő: Régi módon akarod építeni a hálózatod vagy a legmodernebbel?
Ha online akarod építeni a hálózatodat akkor nézd meg a videót a részletekért!

Ha eldöntötted, hogy változtatsz az életeden és ingyen regisztrálsz, akkor kattints ide!

Nem maradsz le semmi fontosról, ha megadod a címed!

Ha bármi kérdésed van, keress az alábbi elérhetőségeken!
Szép napot!

Sövegjártó Zoltán
Tel.:+36 70 434 8180
Email: hello@sovegjartozoltan.com
WEB: www.sovegjartozoltan.com

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük